Képviselő jelöltek bemutatkozása.
Szerencsésnek érzem magam, mert megkaptam önöktől a kellő bizalmat és ösztönzést hogy induljak a képviselői választásokon. Édesanyámat biztossan sokan ismerik Reinicz Katalin ő az Öregek Napközi Otthonában dolgozik. Magamról annyit hogy 30 éves vagyok és ugyanennyi ideje itt is élek ebben a szép községben. A Dunaferr Szakközép Iskolában gépjármű technikai szakon végeztem, majd ezt követően leéretségiztem. Elkeztem dolgozni a Pálhalmai Büntetés Végrehajtási Intézetbe körlet felügyelőként. 5 év szolgálati viszony után váltottam és Dunaújvárosban a Hankook gumiabroncs gyárában helyezkedtem el ahol műszak vezetőként dolgozom. Munkavédelmi képviselőként is tevékenykedem ahol a dolgozók érdekeit képviselem. Én az ifjuság kultúrális, oktatási, egészségügyi, sportolási, lakásügyi, szórakozási helyzetében szertnék segíteni. Támogatnánk a délutáni foglalkozások /napközi, szakkorök/ bővítését, ami csavargás helyett leköti a gyerekeket, és a szülőknek is segítséget jelentene a munka mellett. Középpontba szeretnénk állítani a fiatalok egészségnevelését és gátat szeretnénk szabni a droghasználat terjedésének. Szeretném ha az egyház ebben nagyobb társadalmi-közéleti szerepvállalást vállalna. A betegségmegelőzésben fontos a sport és a tudatossan egészséges életmód szerepe. Szeretnénk visszavezetni a külömbőző rendszeres szűréseket gondolok itt a /tüdőszűrés, nőgyógyászeti szűréseket/stb.. Meggyőződésem hogy minden Mezőfalvi fiatal tehetséges valamiben. Ezeket a tehetségeket kell felfedeznünk bennük, és mindent meg kell tennünk azért, hogy azokat ki is tudják bontakozni. A sportot nem felesleges luxusnak tekintjük hanem az emberi élet szerves és nélkülözhetetlen részének, amelynek lehetőségéhez minden embernek-fiatalnak,idősnek,férfinak és nőnek, gazdagnak és szegénynek szeretnénk ha hozzá férhető lenne. És ha a fiatalok a tehetségeit ki tudják bontakozni itt helyben és vannak lehetőségei és jól érzik magukat itt Mezőfalván,akkor nem fognak külfőldre menni ahogy egyre több fiatal szánja el magát erre a döntésre. A fiatalokat itt szeretnénk tartani ebben a mi községünkben hiszen a fiataloké a jövő. Erre egy olyan megoldást találtunk ki amit több helyen alkalmaznak vagy alkalmaztak. Letelepedési támogatás például. Vagy bérlakás építési programot indítanánk el, vállalkozói és magánszféra bevonásával. És végűl megkérném önöket hogy közössen összefogva a fiatalok és őnök érdekében, segítsenek nekünk, leendő képviselőiknek abban hogy tegyük érdekessebbé, mozgalmassabbá, vidámabbá, biztonságossabbá a mezőfalvi emberek szabadidejét.
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Üdvözlöm önöket Rácz János vagyok! 











