Lakossági fórum Mezőfalva

|

A kétféle gazdaság és a gyarmati sors

Mezőfalva - Murányi Levente, a Jobbik alelnöke és Rozgonyi Ernő országgyűlési képviselőjelölt tartott előadást a párt programjáról a település művelődési házában.

- Radikális változtatást akarunk - szögezte le Murányi Levente Mezőfalván.  Ezért, ennek jegyében készítettünk el egy olyan programot, amely az egész gazdaság, s úgy általában a magyar élet lehetőségeiről szól. Ezt a radikális programot  szeretnénk a parlamentbe kerülve megvalósítani, mert úgy gondoljuk, csak ez menthetné meg az országot, hiszen a helyzet e pillanatban  katasztrofális.
-  A magyar gazdaság ma kétféle  gazdaságból áll - tette hozzá Rozgonyi Ernő jelölt, akinek  korábban már volt helye az Országgyűlésben. - Az egyik  köszöni szépen, ragyogóan  van, óriási profitot ér el, nagyobbat, mint bárhol a világon. Természetesen ezt ki is viszi az országból. Ez a gazdaság a multiké. És még van egy másik gazdaság is, amely haldoklik, mert  mesterségesen agyon van nyomorítva. Holott az lenne  az egyetlen kitörési pontunk, hogy ezt a haldokló magyar gazdaságot ismét talpra állítsuk.
A Jobbik képviselőjelöltje hangsúlyozta: ha az országot megfosztják  termelőeszközeitől és   piacaitól,  attól, hogy a saját pénzével önállóan rendelkezzék, azzal  halálra és  gyarmati sorsra ítélik.
- Vissza kell szereznünk  a nemzeti önrendelkezés lehetőségét - összegzett  Rozgonyi Ernő. - Erre akkor van esély, ha elég sokan leszünk ahhoz, hogy ezt akarjuk. S ha valóban akarjuk. Annak kell majd elsősorban akarnia, aki kormányon lesz, az ellenzék csak követelni  és számonkérni tud. A következő kormánynak az lesz a dolga, hogy az országot a saját népe, és ne a multik érdekében irányítsa. 

Forrás:Fejér Megyei Hírlap.