Rozgonyi Ernő írása

|

Rozgonyi Ernő: Az ÁFA diszkrét bája

(Ami a parlamentben nem hangozhatott el - 5. rész)

 

Nagy találmány ez az ÁFA, hiszen megadóztatja azt a jövedelmet, amit egyszer már megadóztattak kormányaink és mégsem számít az ugyanazon pénz kettős megadóztatásának. De ezt csak mellesleg jegyzem meg. Eszembe jut, hogy ugyebár ezt az adót végül is nem kötelező megfizetni. Ne fogyasszunk, és akkor nem kell ÁFÁ-t sem fizetnünk. Lehet, hogy ez - bocsánat a kifejezésért - hülyén hangzik, de mi ez ahhoz képest, amit szeretett táncos komikusunk mondott, akkor, amikor már minden összeomlott: „Magyarországon erős a gazdaság és nagy a jólét”…meg aztán akinek még ez sem tetszik, az kimehet, mehet a ….hát oda….ahova csak akar.

Az ÁFA végül is szabályos adó, amit - és ez egy alappillér- a végső fogyasztónak kell megfizetnie, de ezt a fogalmat vulgarizálva azt is mondhatjuk, hogy a vevő köteles megfizetni. Bár minden adó-jogszabályunk elképesztően bonyolult, szétfolyó és burjánzik bennük az öncélú bürokrácia, de ÁFA- törvényünk is díszpéldánya a magyar jogalkotásnak.

Egy ilyen alapvetően egyszerű feladványt, mármint hogy van egy ilyen adó, amelyik a fogyasztást terheli, amit a végső felhasználónak kell megfizetnie, így megzenésíteni, az valójában igazi remekmű. Na és hogy egyébként tele van anomáliákkal, a termelőket teljesen indokolatlanul ellehetetlenítő előírásokkal, az egyben különös bukét ad az egésznek. Nos, ha már egyszer ehhez hozzányúltak és végre eltörölték a közcélú adományok ÁFA-kötelezettségét, talán valamivel tovább is mehettek volna.

Persze tudom, a legkényelmesebb megoldás az, ha a számlakibocsájtó azonnal fizet, aztán - mi itt a baj - hiszen ezt visszaigényelheti. Csakhogy ki tudja, mikor kapja vissza a visszaigényelt befizetést, hiszen volt már olyan, hogy egy év alatt sem, meg aztán a vevő - különösen, ha multiról van szó - többnyire 120-160 nap után fizeti ki a számlát. Vagyis a szállító kvázi megelőlegezi az adót (kiadása van), a vevő hónapok múlva fizet, mert megteheti, közben termelni kellene, anyagot beszerezni, bért fizetni, stb. azért, hogy a vállalkozó működőképes maradjon. A hitel - ha egyáltalán kap - elképesztő feltételeket szab. No, gazdálkodj magyar vállalkozó és légy versenyképes, elvégre egyenlőek a feltételek, mármint a versenyhez. Elképesztő.

Ezt az egész ÁFA-ügyet egyszerűen és egyértelműen rendezni lehetne, sőt kell, mert kevés államot ismerek, ahol a kormány következetesen és mindenben, még az ÁFA-törvényben is a saját gazdaságát lehetetleníti el, teszi tönkre ilyen nyíltan.

Tisztelt 3/3-os 2/3-ad ezen szíveskedjenek sürgősen változtatni, beleértve a fizetési határidőket is, hiszen nem lehet közömbös a pénz forgási sebessége sem. Meg tudják, mindennek van határa egyszer és valahol, a tűrőképességnek is.

Mikorra várható e tekintetben átfogó rendezés, egyáltalán szándékukban áll-e átrendezni a sorokat ezen a téren is?

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR