Vona Gábor a jelöltünk.Vona a Jobbik kormányfőjelöltje, Morvai Krisztina pedig államfőjelölt Vona Gábor pártelnök lett a Jobbik kormányfőjelöltje. Ezt ma jelentették be Budapesten. A kormányfőjelölt szerint pártja kormányozni készül, minimális célja pedig az, hogy vereséget mérjen a szocialistákra. A Jobbik eredetileg január 16-i országos gyűlésén hozta volna nyilvánosságra kormányfő-jelöltjének nevét, de a "nagy érdeklődésre tekintettel" előrehozták a bejelentést. Vona Gábor szerint a 2010-es választás az elmúlt négy, nyolc, de ha tetszik, hatvan évről szóló népszavazás lesz. A Jobbik választási győzelemre és kormányzásra készül, minimális célja pedig az, hogy a választáson megsemmisítő vereséget mérjen az MSZP-re. Vona hangsúlyozta, hogy a Jobbik lesz a következő parlament egyetlen pártja, amely nem Brüsszelből, Washingtonból, Tel-Avivból, Berlinből vagy éppen Rómából kapja az utasításokat. A Jobbik választási programja a munkahelyteremtésre, a mezőgazdaság és az arra épülő feldolgozóipar fellendítésére épül. Vona Gábor egyben bejelentette, hogy pártja államfő-jelöltje Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője lesz. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























